A postaládája elsődleges feladata, hogy megkönnyítse életét és munkáját, de gyakran előfordul, hogy a fontos levelek eltűnnek, és így az egész több gondot okoz, mint amennyit megold. A Gmail csapata által fejlesztett Inbox rendszerezi e-mailjeit, és segít Önnek visszatérni a legfontosabbakhoz.
• ÖSSZEFOGLALÓK – A legfontosabb információkhoz az üzenet megnyitása nélkül is hozzáférhet. Közvetlenül a postaládájában tekintheti meg a járatinformációkat, a rendelések állapotát és az ismerősök által küldött fotókat.
• ATEGÓRIÁK – A hasonló üzenetek egy kategóriába kerülnek, hogy egyszerre foglalkozhasson velük. Ha pedig már nincs szüksége rájuk, egyetlen húzással megszabadulhat tőlük.
• EMLÉKEZTETŐK – Beérkező levelei közé emlékeztetőket is felvehet, így minden fontos, még figyelmet igénylő dolog egy helyre kerül.
• ELHALASZTÁS – Az e-maileket és emlékeztetőket egészen addig halaszthatja, amíg rá nem ér foglalkozni velük: jövő hétig vagy akár amíg haza nem ér.
• KERESÉS – Az Inbox segítségével könnyedén megtalálhatja, amit keres, legyen szó aktuális járatinformációkról vagy egy ismerőse címéről. Nem kell többé az e-mailek között kutakodnia.
• EGYÜTTMŰKÖDIK A GMAILLEL – Az Inboxot a Gmail csapata fejlesztette, így nemcsak az összes korábbi üzenete, de a Gmail megbízhatósága és spamszűrő rendszere is megtalálható benne. Az üzenetei természetesen továbbra is elérhetők a Gmailben.

Vélemények
Újdonságok
• Mostantól visszavonhatja az értesítésekben végzett műveleteket.