Dürer: Világhíres festők

· Kossuth Kiadó
Carte electronică
90
Pagini

Despre această carte electronică

Az e-könyv a Kossuth Kiadó által nyomtatásban megjelentetett nagysikerű Világhíres festők című sorozat azonos című kötetének szöveganyagát tartalmazza, az illusztrációk nélkül.

Korának más művészeivel ellentétben Dürer életéről, művészi fejlődéséről, életművének hatásáról viszonylag sok információval rendelkezünk. Tizenhárom éves korában már készített ezüstvesszővel is rajzokat, amely semmilyen javítást nem tesz lehetővé, és azokat utólag feliratokkal látott el. Ezzel a technikával készítette el első, tizenhárom éves korából származó Önarcképét. Húszéves kora körül fametszetek készítésében kamatoztatta briliáns tehetségét, bár ekkoriban készített fametszetsorozatait gyakran más művészeknek tulajdonítják.

A huszonnégy éves Dürer nem csak az 1494-ben megjelent, Bolondok hajója című műhöz készített híres illusztráló metszetsorozatot hagyta ránk, de egyúttal első rézkarcait is. Később hosszabb időkre kénytelen volt másodrendű művészi feladatokkal foglalkozni, hogy teljesítse a császár megrendeléseit. Mindeközben folyamatosan összemérte magát az itáliai mesterekkel, akiktől sokat tanult, anélkül hogy valaha is „másolta” vagy „reprodukálta” volna műveiket.

Evaluează cartea electronică

Spune-ne ce crezi.

Informații despre lectură

Smartphone-uri și tablete
Instalează aplicația Cărți Google Play pentru Android și iPad/iPhone. Se sincronizează automat cu contul tău și poți să citești online sau offline de oriunde te afli.
Laptopuri și computere
Poți să asculți cărțile audio achiziționate pe Google Play folosind browserul web al computerului.
Dispozitive eReader și alte dispozitive
Ca să citești pe dispozitive pentru citit cărți electronice, cum ar fi eReaderul Kobo, trebuie să descarci un fișier și să îl transferi pe dispozitiv. Urmează instrucțiunile detaliate din Centrul de ajutor pentru a transfera fișiere pe dispozitivele eReader compatibile.