Miniature Effect Art Frames

Benzyl Studios

Hirdetéseket tartalmaz

Az alkalmazásról

A legkorábbi fennmaradt miniatúrák színes rajzok vagy miniatúrák sorozata, amelyeket az Ambrosian Iliászból, az Iliász 3. századi illusztrált kéziratából vágtak ki. Stílusukban és kezelésükben hasonlítanak a későbbi római klasszikus korszak festőművészetéhez. Ezeken a képeken a rajz minősége igen változatos, de számos figyelemreméltó példája van a finom, egészen klasszikus hangulatú alakrajzoknak, amelyek azt mutatják, hogy a korábbi művészet még gyakorolta hatását. A tájra vonatkozó ilyen jelzések is klasszikus típusúak, nem konvencionálisak a középkori konvencionalizmus értelmében, de mégis a természetet követik, még ha tökéletlen módon is; akárcsak a pompeusi és a római kor más freskóin.

Művészeti szempontból még nagyobb értéket képviselnek Vergilius vatikáni kéziratának, Vergilius Vaticanusként ismert V. század eleji miniatúrái. Tökéletesebb állapotúak és nagyobb léptékűek, mint az ambrosi töredékek, így jobb lehetőségeket kínálnak a módszerek és technikák vizsgálatára. A rajz meglehetősen klasszikus stílusú, és azt az ötletet közvetíti, hogy a miniatúrák egy régebbi sorozat közvetlen másolatai. A színek átlátszatlanok: a korai kéziratok összes miniatúrájában a testszín alkalmazása általános volt.

A különböző jelenetek lapon való elhelyezésénél követett módszer rendkívül tanulságos a korai századok művészeinek gyakorlatára nézve, ahogy azt feltételezhetjük. Úgy tűnik, hogy a jelenet hátterét először teljes egészében megfestették, a lap teljes felületét lefedve; majd erre a háttérre festették a nagyobb alakokat és tárgyakat; és ezekre ismét rákerültek az előttük lévő kisebb részletek. (A festő algoritmusa.) A perspektívaszerűség biztosítására ismét vízszintes zónák elrendezését alkalmazták, a felsőkben kisebb léptékű ábrák szerepelnek, mint az alábbi.

Az örmény miniatűr művészet a 13. században virágzott, különösen a cilíciai Örményországban, ahol a miniatűrök fényűzőbbek és elegánsabbak voltak. Különböző időkből és központokból származó tehetséges miniatűr művészek alkotásai mindmáig átvészelték az idők menetét. Sok más miniatűr művész nevét azonban nem őrizték meg.

Az örmény miniatűr festészet hosszú és nehéz történelmi utakon ment keresztül; Örmény páratlan alkotóbuzgalmának tanúja, amelyet sem az idegen megszállók által hozott számtalan katasztrófa, sem a nehéz és gyötrelmes migrációs útvonalak nem tudtak eloltani. Eredetiségével, mesteri előadásmódjával, rendkívüli színvilágával, gazdagságával és ékszereinek változatosságával egyedülálló és megtisztelő helyet foglal el nemcsak a nemzeti művészet kincstárában, hanem a világművészetben is.

A különösen Canterburyben és Winchesterben kialakult angolszász iskola jellegzetes szabadkézi rajzát valószínűleg a klasszikus római mintákból származtatta, amelyekre alig volt hatással a bizánci elem. Ennek az iskolának a 10. és 11. századi miniatúráinak legfőbb tulajdonságai a finom körvonalrajzban rejlenek, amely tartós hatással volt a későbbi századok angol miniatúrájára. De a déli angolszász iskola inkább elkülönül a nyugati középkori miniatűr általános fejlődési vonalától.

A Karoling uralkodók alatt kialakult egy klasszikus, főleg bizánci modellekből származó festészeti iskola. Ebben az iskolában, amely Nagy Károly bátorításának köszönhető, a miniatúra kétféle formában jelenik meg. Először is a bizánci mintát követő, valóban konvencionális miniatűr, a témák általában a négy evangélista portréi, vagy maguk a császárok portréi: a formális alakok; a lapok ragyogóan színezettek és aranyozottak, általában rögzített típusú építészeti környezetben helyezkednek el, és mentesek a szó valódi értelmében vett tájképtől.