Nietzsche a kiemelkedő francia, brit és olasz kulturális vezetőket is megcélozza, akikről úgy gondolja, hogy hasonló tulajdonságokat mutatnak. Nietzsche úgy dicséri Caesart, Napóleont, Goethét, Thuküdidészt és a szofistákat, mint akik erősebbek és egészségesebbek, mint a kulturális dekadencia állítólagos képviselői. A könyv Nietzsche végső és legjelentősebb törekvését minden érték átértékeléseként írja le, és az ókor perspektíváját mutatja be, amelyben a rómaiak, ha csak az irodalom területén is, de diadalmaskodnak az ókori görögök felett. Tizenkét rész alkotja a könyvet.
Platón számos elméletét, különösen azokat, amelyek a léttel és a válással, a formák világával és az érzékek esendőségével kapcsolatosak, Nietzsche elutasítja. Pontosabban elutasítja Platón álláspontját, amely szerint meg kell tagadni az érzékeket. Ez a személyes dekadencia jele, ami szembemegy Nietzsche emberi ragyogásról alkotott elképzeléseivel. Nietzsche a "dekadencia" kifejezést használja az erővesztés és a gyengeség ünneplésének leírására. Nietzsche szerint, ha valaki felveszi a természet gyűlöletét, majd az érzéki világ – az élők világa – gyűlöletét azáltal, hogy elfogad egy nem érzékszervi, megváltoztathatatlan világot felsőbbrendűnek, érzéki világunkat pedig alsóbbrendűnek. Nietzsche szerint csak egy gyenge, beteg vagy nemtörődöm embernek van ilyen meggyőződése.
Könyvek és tájékoztató kiadványok