Úton Kṛṣṇa felé

· The Bhaktivedanta Book Trust International, Inc.
E-boek
96
Pagina's
Geschikt

Over dit e-boek

Az Úton Kṛṣṇa felé Śrīla Prabhupāda leckéin alapul, főként azokon az előadásain, melyeket a Bhagavad-gītā hetedik fejezetéről tartott 1966 őszén, New Yorkban. Ekkortájt érkezett az Egyesült Államokba, s előadásai során többször is kitért arra, hogy mit tart az amerikai álom leglényegesebb elemének: a boldogság utáni kutatás jogát. A boldogság utáni vágy természetesen nem egy amerikai jelenség, hanem az emberi lét alapvető része.

Anélkül, hogy tudnánk, mi a valódi boldogság – hangsúlyozza Śrīla Prabhupāda –, nem tudjuk elérni sem azt. Ebben a kis könyvben Śrīla Prabhupāda kifejti, hogy a boldogság az átmeneti világon túl található, s feltárja előttünk az Úr Kṛṣṇa definícióját a boldogságról, ahogyan az a Bhagavad-gītā lapjain bontakozik ki az olvasó előtt.


Over de auteur

Isteni Kegyelme A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupāda India fi lozófi ai és vallási klasszikusa-inak több mint hatvan kötetnyi hiteles fordítását és magyarázatát írta meg, számos tanulmánnyal együtt. A világ akadémiai közösségei hitelessé-gükért, mélységükért és tisztaságukért nagyra becsülik könyveit, melyeket világszerte – számtalan egyetemen és főiskolán – tankönyvekként is használnak.


Dit e-boek beoordelen

Geef ons je mening.

Informatie over lezen

Smartphones en tablets
Installeer de Google Play Boeken-app voor Android en iPad/iPhone. De app wordt automatisch gesynchroniseerd met je account en met de app kun je online of offline lezen, waar je ook bent.
Laptops en computers
Via de webbrowser van je computer kun je luisteren naar audioboeken die je hebt gekocht op Google Play.
eReaders en andere apparaten
Als je wilt lezen op e-ink-apparaten zoals e-readers van Kobo, moet je een bestand downloaden en overzetten naar je apparaat. Volg de gedetailleerde instructies in het Helpcentrum om de bestanden over te zetten op ondersteunde e-readers.