2262: az enber ébredése

· Peter R. Green
၄.၅
သုံးသပ်ချက် ၃၄၁
E-စာအုပ်
484
မျက်နှာ

ဤ E-စာအုပ်အကြောင်း

A távoli jövő társadalmában nincsenek érzelmek – minden optimális. A mesterségesen létrehozott enberi egyedek, fejükben az agychippel, érzelmek nélkül élik mindennapjaikat a Gép irányítása alatt.

Egy nap aztán egyikük, egy fiú különös álmot lát, amitől hirtelen kártyavárként omlik össze az élete: a társadalom kirekeszti, majd rövid időn belül elveszít mindent, ami addig enberré tette. Szerencséjére a reménytelenségben sorstársra lel egy hasonló cipőben járó lány személyében, akivel hihetetlen utazásba kezdenek téren és időn át, rejtett, elfeledett világokba. Az érzelmek lassan felébrednek bennük, ahogy menekülnek az enberiség titkos ellensége, a Megfigyelők elől, az út során pedig rátalálnak az emberiség régesrég eltemetett történetére is.

És ekkor történik valami, ami minden képzeletüket felülmúlja. Miközben fény derül az enberek elleni összeesküvésre, a fiatalok saját, valódi múltjukra is rálelnek, így végül visszatérhetnek oda, ahonnan eredetileg érkeztek, beteljesítve ezzel sorsukat.

အဆင့်သတ်မှတ်ခြင်း၊ သုံးသပ်ခြင်း

၄.၅
သုံးသပ်ချက် ၃၄၁

စာရေးသူအကြောင်း

Peter R. Green egy magyar, harmincas éveiben járó fiatalember. Budapesten él feleségével és gyermekeivel. Foglalkozását tekintve informatikus.

Írással már tinédzserkorban kacérkodott novellák, versek formájában, de a felnőtt élet és a munka ezt az érdeklődést hosszú időre a háttérbe szorította, csak rövidebb időszakokat engedve az írásnak.

A könyv megszületését végül egy szilárd elhatározás indította el, hogy a munka mellett egy éven belül megírja a 2262 c. regényt. Ezt tett követte, így a regény kézirata 2015 karácsonyán felkerült a webre, az olvasók pozitív fogadtatása miatt pedig úgy döntött, folytatja az írást. Átdolgozta a regényt az olvasói visszajelzések alapján, majd kiadásra került.

Távlati tervei között szerepel a regény lefordíttatása angol nyelvre, illetve a következő regény befejezése és kiadása.

ဤ E-စာအုပ်ကို အဆင့်သတ်မှတ်ပါ

သင့်အမြင်ကို ပြောပြပါ။

သတင်းအချက်အလက် ဖတ်နေသည်

စမတ်ဖုန်းများနှင့် တက်ဘလက်များ
Android နှင့် iPad/iPhone တို့အတွက် Google Play Books အက်ပ် ကို ထည့်သွင်းပါ။ ၎င်းသည် သင့်အကောင့်နှင့် အလိုအလျောက် စင့်ခ်လုပ်ပေးပြီး နေရာမရွေး အွန်လိုင်းတွင်ဖြစ်စေ သို့မဟုတ် အော့ဖ်လိုင်းတွင်ဖြစ်စေ ဖတ်ရှုခွင့်ရရှိစေပါသည်။
လက်တော့ပ်များနှင့် ကွန်ပျူတာများ
Google Play မှတစ်ဆင့် ဝယ်ယူထားသော အော်ဒီယိုစာအုပ်များအား သင့်ကွန်ပျူတာ၏ ဝဘ်ဘရောင်ဇာကို အသုံးပြု၍ နားဆင်နိုင်ပါသည်။
eReaders နှင့် အခြားကိရိယာများ
Kobo eReader များကဲ့သို့ e-ink စက်ပစ္စည်းပေါ်တွင် ဖတ်ရှုရန် ဖိုင်ကို ဒေါင်းလုဒ်လုပ်ပြီး သင့်စက်ထဲသို့ လွှဲပြောင်းပေးရမည်။ ထောက်ပံ့ထားသည့် eReader များသို့ ဖိုင်များကို လွှဲပြောင်းရန် ကူညီရေးဌာန အသေးစိတ် ညွှန်ကြားချက်များအတိုင်း လုပ်ဆောင်ပါ။