ਇਸ ਈ-ਕਿਤਾਬ ਬਾਰੇ
hogy ki kell hívni a mentőt. A kórteremben az ember megszeppenve,
zavarodottan pislog a betegtársakra, azok hozzátartozóira és különösképp
az itteni félistenekre, a professzor úrtól a takarítónőig. Tőlük, az
élet és halál fölötti fehérköpenyes bíráktól várja a döntést, a csodát,
hogy visszakerülhet a hirtelen oly messzinek tűnő világba.
Pénzzel,
ismerőseinek hadrendbe állításával vagy sűrű imádkozással próbál
kapaszkodni maradék lehetőségeibe. S ha közlik vele: egy százaléknyi az
esélye az életben maradásra és kilencvenkilenc arra, hogy nem tudnak
rajta segíteni, hát valahogy meg kell barátkozni ezzel a helyzettel is,
hogy legalább a végső búcsúhoz meg tudja menteni emberi méltóságát. És
előfordulhat, hogy minden tudomány ellenére, puszta oda nem figyelés
miatt meghal, észre sem veszi. Mert nem misztikus élményekkel éled újra,
csak egy kis sötétség után közlik vele, hogy alig tudták visszahozni a
túlsó partról.
A történetnek – pontosítás végett – több
alcíme is lehetne: tudósítás a betegágyból vagy az egészségügy
alulnézetből avagy találkozás a Halállal… A kéziratot elolvasó egyetemi
tanár mondta: ha megjelenik a könyv, minden orvostanhallgatójának
ajánlaná, hadd lássák – mielőtt gyógyítani kezdenek! -, miként fest az
intézmény a beteg perspektívájából. A szerző elsősorban egészséges
embertársainak ajánlaná: hadd legyen sejtelmük – mielőtt betegeskedni
kezdenek! -, mi vár rájuk odabent, hátha jobbnak tűnik halogatni ezt a
kirándulást.
Egy megállapítás bizonyosnak tűnik: ha az
első komolyabb kórházi kalandot túléli, egészen más ember tér vissza a
civil világba ahhoz képest, mint akivel előtte elszirénázott a mentő.
