Egy ​ég alatt

· Adamo Books
ელწიგნი
697
გვერდი

ამ ელწიგნის შესახებ

Nemcsak ​hazai és külföldi nagy elődeitől tanult szívesen, hanem idősebb kortársaitól is, de a vele egykorúaktól, sőt a nála fiatalabbakról is: az esztéta kíváncsisága és az alkotó művész örök tanulni vágyása késztette arra, hogy magyar kortársainak, pályatársainak minden művét ismerje, olvassa. Ifjúkorában Kiss József tisztelői közé tartozott: „drága magyar szavainknak esztergályosát és gyémántköszörűsét" látta benne; Rippl-Rónai Józsefről ezt írja: „Szívem mélyén állandóan érzem, hogy költő, hogy varázsos, szeszélyes, boszorkányos, olyan, amilyen kevés él ma a föld hátán"; Krúdyról pedig ezt: „Az élet gazdagsága az övé, az a kincs, hogy mindent másképpen lát, mint a többiek"; Móricz Zsigmondban azt csodálja, hogy „úgy dolgozik, mint a természet, biztosan, bátran"; Bartók Bélában azt, hogy „testi mivoltában is arányos, felhúrozott, zengő"; a „robbantó és folytató" Babits Mihályban azt, hogy „vére lüktetése törvény a szóknak". Páratlan leleménnyel talál rá a vizsgált életmű vagy egy-egy alkotás lényeges mozzanataira, s a művészet bonyolult, rejtőző titkairól, de magáról a művészetről is mindig érzékletesen ír, olyan kristályos szerkezetben, olyan nyelvi-stilisztikai eleganciával, hogy a művészről és a műről alkotott véleménye egyértelműen, világosan fejeződik ki.

შეაფასეთ ეს ელწიგნი

გვითხარით თქვენი აზრი.

ინფორმაცია წაკითხვასთან დაკავშირებით

სმარტფონები და ტაბლეტები
დააინსტალირეთ Google Play Books აპი Android და iPad/iPhone მოწყობილობებისთვის. ის ავტომატურად განახორციელებს სინქრონიზაციას თქვენს ანგარიშთან და საშუალებას მოგცემთ, წაიკითხოთ სასურველი კონტენტი ნებისმიერ ადგილას, როგორც ონლაინ, ისე ხაზგარეშე რეჟიმში.
ლეპტოპები და კომპიუტერები
Google Play-ში შეძენილი აუდიოწიგნების მოსმენა თქვენი კომპიუტერის ვებ-ბრაუზერის გამოყენებით შეგიძლიათ.
ელწამკითხველები და სხვა მოწყობილობები
ელექტრონული მელნის მოწყობილობებზე წასაკითხად, როგორიცაა Kobo eReaders, თქვენ უნდა ჩამოტვირთოთ ფაილი და გადაიტანოთ იგი თქვენს მოწყობილობაში. დახმარების ცენტრის დეტალური ინსტრუქციების მიხედვით გადაიტანეთ ფაილები მხარდაჭერილ ელწამკითხველებზე.