Egy elfeledett napló…Egy valaha élt színésznő…
Egy szívszorító szerelem története…
Egy magyar lány önzetlensége…
Egy apa nélkül maradt fiú…
Egy könyv, amelyben valóság és fantázia keveredik a múltban és a jelenben.
1956. szeptember 15.
Ma tündöklően szép napom volt. Rávettem Rogert, hogy menjünk, és lepjük meg Colint. Szerintem amint meglátta az öreg Wolsey-t azonnal tudta, hogy közöm van a dologhoz. Mr. Bushell is résen volt, de Roger nagyon jól tudta, mi a dolga. Pillanatokkal később már Colinnal az anyósülésen robogtunk a szabadság felé. Szegény fiú, majdnem szívinfarktust kapott, amikor megjelentem a hátsó ülésen. Nagyon mókás volt. Egy takaró alá bújva vártam a megfelelő pillanatra, majd amikor már biztonságban voltunk, előbújtam. Colin ma először szólított a keresztnevemen, aminek különösen örültem, mert végre csak önmagam akartam lenni. Semmi csillogás meg parádé, csak én, ő és a szabadság édes íze. A Windsor Parkba mentünk. Mezítláb sétáltunk le a kis patakhoz. Ez volt a legnagyszerűbb dolog, amit életemben valaha is átéltem. Annyira élőnek éreztem magam, és hogy én is része vagyok a természetnek. Elgondolkodtam azon, hogy miért szedem én azokat a tablettákat, miért izgatom magam azon, hogy mit szólnak az emberek? Végre el tudtam engedni magam, és ez nagyszerű érzés volt. Legszívesebben elmenekülnék az életemből abba a világba, ahol ma voltunk, de Colin szerint nekem mégiscsak ez a valós énem. Azt mondta: – Ez csak egy szép, gyönyörűséges illúzió. Te sztár vagy. Nagy sztár. Ettől nem menekülhetsz…