Kifordított ​világ

· Metropolis Media
ספר דיגיטלי
320
דפים

מידע על הספר הדיגיטלי הזה

Helward ​Mann a Föld nevű város lakója. Amikor eléri a hatszázötven mérföldes kort, elhagyja a neveldét, és ünnepélyes keretek között befogadják a Jövőfelderítő céhbe. Ezt követően életében első ízben kilép a város falai közül. A Sínfektető céhhez kerül gyakorlatra, és ekkor döbben rá, hogy a várost mozgatják. Folyamatosan haladnia kell, hogy ne maradjon le túlságosan a titokzatos optimum mögött.

Helward bejárja a várostól délre és északra elterülő világot, más néven a múltat és jövőt. A kirakós játék egyre több darabkája illeszkedik egymásba, és egyszerre feltárul szeme előtt a valóság, az optimum és a Föld valósága. Csakhogy ugyanakkor megkérdőjeleződik benne minden, amiért addig élt. Mert érdemes-e ott jobbra, többre törekedni, ahol az ember körül minden, de minden hazugság?

A tökéletes trükk szerzőjének méltán világhírű regénye a zsáner jelentős mérföldköve lett, a későbbiekben többeket megihletett – részben neki köszönhetjük például China Miéville Vastanácsát. Megjelenésekor Hugo-díjra jelölték, a Brit SF-díjat pedig el is nyerte.

„A második világháború utáni angol SF egyik kulcsfontosságú műve.”

– Paul Kincaid, kritikus, szerkesztő

רוצה לדרג את הספר הדיגיטלי הזה?

נשמח לשמוע מה דעתך.

איך קוראים את הספר

סמארטפונים וטאבלטים
כל מה שצריך לעשות הוא להתקין את האפליקציה של Google Play Books ל-Android או ל-iPad/iPhone‏. היא מסתנכרנת באופן אוטומטי עם החשבון שלך ומאפשרת לך לקרוא מכל מקום, גם ללא חיבור לאינטרנט.
מחשבים ניידים ושולחניים
ניתן להאזין לספרי אודיו שנרכשו ב-Google Play באמצעות דפדפן האינטרנט של המחשב.
eReaders ומכשירים אחרים
כדי לקרוא במכשירים עם תצוגת דיו אלקטרוני (e-ink) כמו הקוראים האלקטרוניים של Kobo, צריך להוריד קובץ ולהעביר אותו למכשיר. יש לפעול לפי ההוראות המפורטות במרכז העזרה כדי להעביר את הקבצים לקוראים אלקטרוניים נתמכים.