Rövid írásomban őszintén mesélek édesapám elvesztéséről, az átélt belső vívódásokról. Ezzel egyrészt – önző módon – magamon segítek, hiszen a dolgok kimondása épp olyan gyógyír lehet a fájdalomra, mint egyfajta gyónás a bűnöktől való belső feloldozásra, másrészt talán azok kínjain is enyhíthetek sorsközösséget vállalva velük, akik hasonló utat jártak, járnak be. Külső szemlélőként a korunk egyik legrettegettebb kórjának és halálokának lépésről lépésre való átélése könyörtelen megrázkódtatás: idegenként is, érintettként is.