Kvantumvilág

· Szövetség 4. grāmata · Publishdrive
4,3
18 atsauksmes
E-grāmata
463
Lappuses

Par šo e-grāmatu

A távoli Nap, örök alkonyatot idéző halvány fényében csillogó tholin részecskék hatására kéken vibráló ködfátyolszerűen ritka légkör, varázslatos módon megnyugtatta zaklatott idegeit, amint már-már gyermeki csodálattal szemlélte a látóhatár szélén feltűnő, megmagyarázhatatlanul magas, helyenként a négy kilométert is elérő hegyvonulatokkal szegélyezett, a mostanra már majdhogynem elfeledett Europé bázisának helyet adó Szputnyik síkság viszonylag fiatal, százmillió évesnél nem régebbi keletkezéséről tanúskodó, sima, csak gleccserfolyamok által barázdált látképét, melyet többnyire nitrogén és metán alkotott, de a repülőtéri irányítótoronyhoz hasonlító építmény műszereinek tanúsága szerint nem kevés vízjég is volt az illékonyabb rétegek alatt.
Gabriel lassan elfordult a hatalmas üvegfal nyújtotta csodálatos látványtól, és visszasétált az „irányítótorony” közepét betöltő vezérlőegységhez.
Ugyan már minden lényeges beállítást elvégzett az utánuk érkező automata teherhajó fogadásához, de a látszólagos elfoglaltság nyújtotta kiváló lehetőség, hogy rendezhesse eléggé zavaros gondolatait, mégis maradásra ösztönözte.
Rá kellett döbbennie, hogy ez esetben merőben ellentmondva az alaptermészetének, bármiféle terv nélkül, szinte vakon ugrott neki a Helen főtisztelendő anya által kitalált rögeszmés „küldetés” végrehajtásának; pedig soha nem bízott igazán a Szent Magdala főboszorkányában. Még akkor is, ha eleinte elhitte neki, hogy a rend célja tényleg az ő visszajuttatása a múltba, és csak szép lassan, apránként jött rá, mindez igazából egy tökéletesen kidolgozott figyelemelterelés, a nagy valószínűséggel Dr. Chandra Ghanim által végrehajtandó szabotázsról.

Vērtējumi un atsauksmes

4,3
18 atsauksmju

Novērtējiet šo e-grāmatu

Izsakiet savu viedokli!

Informācija lasīšanai

Viedtālruņi un planšetdatori
Instalējiet lietotni Google Play grāmatas Android ierīcēm un iPad planšetdatoriem/iPhone tālruņiem. Lietotne tiks automātiski sinhronizēta ar jūsu kontu un ļaus lasīt saturu tiešsaistē vai bezsaistē neatkarīgi no jūsu atrašanās vietas.
Klēpjdatori un galddatori
Varat klausīties pakalpojumā Google Play iegādātās audiogrāmatas, izmantojot datora tīmekļa pārlūkprogrammu.
E-lasītāji un citas ierīces
Lai lasītu grāmatas tādās elektroniskās tintes ierīcēs kā Kobo e-lasītāji, nepieciešams lejupielādēt failu un pārsūtīt to uz savu ierīci. Izpildiet palīdzības centrā sniegtos detalizētos norādījumus, lai pārsūtītu failus uz atbalstītiem e-lasītājiem.