„Elegem van! Kell egy kis magánélet... Na, meg kikapcsolódás. Kicsit elfáradtam, hogy megfeleljek az apámnak és a mostohaanyámnak, mellesleg a fociedzések is eléggé megviselnek. Ezért kezdtem el videojátékozni. De nem én vagyok benne a legjobb. Meg kell tudnom, ki győz le a saját terepemen egy játékban! – Ez volt több, mint két éve. Most minden nap beszélünk. Vele nem olyan monoton az életem.”
„Imádom a focit! Nem, tĂ©nyleg, egyszerűen bolondulok Ă©rte. Talán ezzel ragaszkodok a mĂşlthoz. Talán ebbe menekĂĽlök. Az viszont biztos, hogy akárhányszor bárhol bármikor meg tudom nĂ©zni a kedvenc csapatom mĂ©rkĹ‘zĂ©sĂ©t. A szenvedĂ©lyem pedig a focis videojátĂ©k. A legjobb vagyok benne. Ez nem vicc. Mindenkit lealázok. És van, aki ezt eleinte nehezen viselte. Lassan három Ă©ve prĂłbálkozik, hogy sikerĂĽljön neki legyĹ‘znie engem. Párszor volt rá pĂ©lda, amit a mai napig az orrom alá dörgöl. Ez vĂ©gtelenĂĽl idegesĂt, ennek ellenĂ©re folyamatosan beszĂ©lĂĽnk. Vele legalább izgalmas az Ă©letem.”
Roxie Blue egy huszonĂ©ves fiatal, aki szereti a rockzenĂ©t, az amerikai focit Ă©s a könyveket minden mennyisĂ©gben. SzenvedĂ©lye az Ărás, amit tökĂ©letesen reprezentál az Üdv a fedĂ©lzeten és a Lebuktatott játĂ©k cĂmű könyve is. Emellett szokott hegyet mászni vagy sĂk terepen tĂşrázni. Imádja a szĂ©p városokat Ă©s az amerikai városok felhĹ‘karcolĂłirĂłl kĂ©szĂĽlt kĂ©peket bámulni. Szakállas agámák egyik legnagyobb rajongĂłja.