NITO: az új otthon

· KIRRDA KÖNYVEK 2. grāmata · Sáfár Sándor
4,7
22 atsauksmes
E-grāmata
244
Lappuses

Par šo e-grāmatu

– A legénység figyelmét kérem! Tobion Forranti parancsnok vagyok! – szólt a parancsnok az űrhajón tartózkodókhoz. Szavára elcsendesedett a híd, és minden bizonnyal az űrhajó teljes legénysége, sőt talán még maga az Enporater is, hogy figyelmesen hallgathassa a parancsnok szavait a hangszórókból. Persze mindenki tudta, hogy nagyjából mi fog következni, hisz az utóbbi időben már mindenki izgatott volt közelgő megérkezésük miatt. Mindenki erről suttogott mostanában. Tobion várt néhány pillanatot, hogy mindenkinek legyen ideje teljes figyelmével a mondanivalójára összpontosítani, majd folytatta.

– Ahogy az utóbbi időben a szóbeszéd és a biztonsági ellenőrzések is egyre inkább egy kézenfekvő tényről tanúskodtak, eljött az a pillanat, amire már oly régen vártunk. Amiért oly sokat szenvedtünk, amiért eddig kitartottunk. Hamarosan megérkezünk a Földhöz! – ismét egy kis hatásszünet. – Bár még mindig több, mint egy fényévnyire vagyunk, de a nagy sebességünk miatt el kell kezdenünk a szükséges manővereket. Tehát ünnepélyesen kiadom a régóta várt parancsot annak reményében, hogy hamarosan kezet rázhatunk a Föld népével, barátságban. Pilóta! Lassítási manővert megkezdeni!

Az elpusztult Kirrda bolygó túlélői hamarosan megérkeznek a Földre. Ám a Föld megváltozott, katasztrófa sújtotta. Mit tehetnek most a reményvesztett idegenek, akik abban a hitben indultak a hosszú útjukra, hogy a Föld és az emberek befogadják őket. Vajon megmentik a Földet vagy továbbállnak? Erre a kérdésre ad választ Sáfár Sándor, izgalmakban és romantikában gazdag új regénye. 

És mi történik eközben a Földön? Azt megtudhatjuk Fazekas László, Ébredés az alkonyatra című regényéből.


"Sci-fi egy másik szemszögből. Mindenkinek ajánlom, aki szereti az utópisztikus történeteket..."

Gabriel Russ - Az 'APA' és a 'Tigris szeme' szerzője.


#sci-fi #scifi #sciencefiction #alien #space #firstcontact #hitler #kirrda #love #drama #humour #disaster #conflict #peace #űrhajó #világűr #idegenek #kapcsolat #fantasztikus #tudományos #romantika #katasztrófa #humor #dráma #bolygó #béke

Vērtējumi un atsauksmes

4,7
22 atsauksmes

Par autoru

Régóta gondolkodtam már e történet megírásán. Sajnos azonban évekig csak kifogásokat gyártottam, hogy miért ne tegyem.

"Autóbuszvezetőként talán el sem fogadnák tőlem az emberek." Ez volt talán a legnagyobb butaság a kifogások listájában.

Végül 2019 tavaszán, egy végtelennek tűnő várakozás közben, elővettem a telefonom és 9 hónap elteltével a kezemben foghattam az első kiadású KIRRDA című könyvet.

Mobiltelefonon pötyögtem le az egész történetet. Sajnos ez hiba volt, és mint sok kezdő, tapasztalatlan alkotó, magam is bele estem a türelmetlenség csapdájába. Elkapkodtam a megjelenítést és ezen már nem is tudok segíteni.

Azonban úgy gondoltam, hogy a történet talán megér még egy próbálkozást, és újra gépeltem szinte az egészet, valamint jócskán bővítettem a kéziraton. Így született meg a KIRRDA a békés bolygó.

Az olvasók örömmel fogadták és talán sikerül az új kiadással beárnyékolnom, háttérbe szorítanom a tévedésem az első kiadással.

Azóta már több folytatás is napvilágot látott. Egy író társammal, Fazekas Lászlóval közreműködve elkészítettünk két folytatást, amelyek párhuzamosan játszódnak két különböző helyszínen és nézőpontban. A végén a két történet és azok szereplői találkoznak és így szinte egy 3-dimenziós világot sikerült létrehoznunk, könyv formában.

A két folytatás: Sáfár Sándor, Nito az új otthon; Fazekas László, Ébredés az alkonyatra.

Nagyon jó fogadtatást kaptunk mindketten az így létrehozott parányi 'univerzumunkkal', aminek köszönhetően csatlakoztak hozzánk más, kezdő-haladó írók és immár 8-an (!) írjuk a Kirrda-i történeteket.

Jó szórakozást kívánok az olvasáshoz!

#sci-fi #scifi #sciencefiction #alien #space #firstcontact #hitler #kirrda #love #drama #humour #disaster #conflict #peace #űrhajó #világűr #idegenek #kapcsolat #fantasztikus #tudományos #romantika #katasztrófa #humor #dráma #bolygó #béke

Novērtējiet šo e-grāmatu

Izsakiet savu viedokli!

Informācija lasīšanai

Viedtālruņi un planšetdatori
Instalējiet lietotni Google Play grāmatas Android ierīcēm un iPad planšetdatoriem/iPhone tālruņiem. Lietotne tiks automātiski sinhronizēta ar jūsu kontu un ļaus lasīt saturu tiešsaistē vai bezsaistē neatkarīgi no jūsu atrašanās vietas.
Klēpjdatori un galddatori
Varat klausīties pakalpojumā Google Play iegādātās audiogrāmatas, izmantojot datora tīmekļa pārlūkprogrammu.
E-lasītāji un citas ierīces
Lai lasītu grāmatas tādās elektroniskās tintes ierīcēs kā Kobo e-lasītāji, nepieciešams lejupielādēt failu un pārsūtīt to uz savu ierīci. Izpildiet palīdzības centrā sniegtos detalizētos norādījumus, lai pārsūtītu failus uz atbalstītiem e-lasītājiem.