A holdsarló fénye: A teljes történet

Robert Locksmith
Free sample


Az Uralom Koronája egy ősi, egyedülálló varázserővel rendelkező elveszett ereklye. A civilizációtól távol, az elhagyatott Felejtés-sivataggal körülvett, misztikus Piramisföldön nyugszik titkos rejtekhelyén. A legendák szerint megszerzője Erabon világának urává válhat.


A tolvajfiú Antor, tanítványa Morghan, a varázslónő Kyranda, a szerencsevadász Monteris és az íjásznő Elvana kapják azt az életveszélyes kényszerfeladatot, hogy megszerezzék ezt a fenséges varázstárgyat a rettegett Birodalom császárának. A közös cél a viszontagságokkal teli utazás során elszánt és lelkes csapattá kovácsolja őket össze. Egy ármányos és velejéig romlott rosszakaró, valamint a fondorlatos alvilág jelenléte miatt azonban a folytonos kihívások mellett ellenségekből sincs hiány.


A konfliktusok során szerepet kap a hagyományos küzdelem, a különféle harcművészetek, a mágia szinte minden iskolája és formája, továbbá a pusztán beavatottak által használt titokzatos kozmikus erő. A megpróbáltatások folyamán előtérbe kerülnek birodalmak, népek, kultúrák, vallások, világi és titkos rendek, szokások és kivételes világcsodák; mindeközben változatos helyszíneken igaz barátságok és szenvedélyes szerelmek születnek. Az igazi meglepetéseket mégis az ismert világ peremvidékén túli, lakatlannak vélt vidék tartogatja. Vajon képes lesz-e a csapat megküzdeni minden nehézséggel?


A könyvben ötvöződik a páratlan részletességgel kidolgozott háttérvilág a rendkívül precíz összefonódású, egymásra utaló eseményekkel, és mindezt élethűen színes leírások, filmszerű jelenetek, valamint hangulatos párbeszédek tarkítják. Nem mindennapi terjedelmét, színvonalas tartalmát és kimagasló mélységét tekintve e mű egyike a valaha megírt legnagyobb eredeti alkotásoknak.


www.aholdsarlofenye.hu


Read more
Collapse
Loading...

Additional Information

Publisher
Robert Locksmith
Read more
Collapse
Published on
Jul 25, 2018
Read more
Collapse
Pages
950
Read more
Collapse
ISBN
9786150026053
Read more
Collapse
Read more
Collapse
Read more
Collapse
Language
Hungarian
Read more
Collapse
Genres
Fiction / Fantasy / Epic
Juvenile Fiction / Fantasy & Magic
Young Adult Fiction / Fantasy / Wizards & Witches
Read more
Collapse
Content Protection
This content is DRM protected.
Read more
Collapse
Read Aloud
Available on Android devices
Read more
Collapse

Reading information

Smartphones and Tablets

Install the Google Play Books app for Android and iPad/iPhone. It syncs automatically with your account and allows you to read online or offline wherever you are.

Laptops and Computers

You can read books purchased on Google Play using your computer's web browser.

eReaders and other devices

To read on e-ink devices like the Sony eReader or Barnes & Noble Nook, you'll need to download a file and transfer it to your device. Please follow the detailed Help center instructions to transfer the files to supported eReaders.
„Ha úgy gondoltad, hogy a Varázsló Gyűrűje után már nincs miért élned, tévedtél. A Sárkányok felemelkedése Morgan Rice egy újabb zseniális sorozata, amely belemerít minket a trollok és sárkányok világában, oda, ahol a vitézség és a bátorság a legfontosabb, a varázslat és a hit pedig a végzeted. Morgan megint erős karakterekkel tartja izgalomban az olvasót oldalról, oldalra… Minden fantasy rajongónak ajánlom, ezt a remekül összerakott könyvet.” - Roberto Mattos, Books and Movie Reviews

Az első számú bestseller!

Morgan Rice az első számú legtermékenyebb író, ezúttal egy sodró lendületű epikus fantasy-t jelentet meg: a Sárkányok Felemelkedése (Királyok és Varázslók - első kötet)

A tizenöt eves Kyra leghőbb vágya, hogy olyan híres harcossá váljon mint az apja, habár ő az egyetlen lány egy férfiakkal teli erődben. Küzdelmei során ráébred, különleges képességére, egy varázslatos erőre és rájön, hogy különbözik mindenki mástól. A születése körülményeit és a róla szóló próféciát titokban tartják, bizonytalanságban tartva őt valódi kilétét illetően.

Mikor Kyra nagykorúvá válik a Kormányzó eljön érte, és az epja megpróbálja megmenteni a kényszerházasságtól. A lány megtagadja a “kötelességét” és elmenekül a veszélyes vadonba ahol találkozik egy sebesült sárkánnyal és elindít egy eseményláncolatot, ami örökre megváltoztatja a királyságott.

Alec, tizenöt éves mikor feláldozza magát a fivérért. Helyet cserél vele és bátyja helyett őt viszik a Lángokhoz, ahhoz a száz lábnyi magasan lángoló tűzfalhoz, ami keletről védelmezi a birodalmat a Trollok seregeivel szemben.

A királyság túlsó felén, Merk, a zsoldos arra törekszik, hogy sötét múltját maga mögött hagyja. Küldetése egy erdőn vezeti keresztül, célja, hogy Figyelővé válhasson a Tornyokban segítve ezzel a Tűz Kardjának védelmét, ami a királyság mágikus forrását biztosítja.

A Trollok is a Kardot akarják. Hatalmas inváziót készítenek elő, hogy örökre lerombolják a királyságot.

Összetett karaktereivel és feszes történetvezetésével a Sárkányok felemelkedése sodró lendületű fantasy lovagokkal és harcosokkal, királyokkal és lordokkal, becsülettel és vitézséggel, mágiával, végzettel, szörnyekkel és sárkányokkal átszőve.

A szerelem a törött szívek, a megtévesztés, árulás és az ambiciózus törekvések története. Ez a fantasy elmerít minket egy olyan világban ahonnan soha többet nem szeretnénk visszatérni. Minden korosztály és nem számára izgalmas olvasmány.

A Királyok és varázslók második kötete hamarosan megjelenik.

A Sárkányok felemelkedése már az elejétől egy nagyon erős könyv. Elsőrangú fantasy… A főszereplő küzdelmével kezdődik, ahogy kell, majd hirtelen a lovagok, sárkányok, varázslat hálójába gabalyodunk a szörnyek közé, ahol a végzet sző át minden döntést. Egy jó fantasy regény minden ismérve megtalálható benne. Katonák, csaták… Mindenkinek ajánlott, aki szereti az eposzi fantasyket, hiteles ugyanakkor erőteljes, fiatal főszereplőkkel. - D.Donovan, eBook Reviewer, Midwest book Review

 “A VARÁSZLÓ GYŰRŰJÉBEN” az azonnali siker eléréséhez szükséges minden hozzávaló megtalálható: összeesküvések, az összeesküvésekkel szembeni ellenállás, relytély, vitéz lovagok, és virágzó szerelmek, teli összetört szívekkel, csalódással és elárulással. A regény olvasása órákig le fog kötni, kielégítve minden korosztály ízlését. A könyv mélyen ajánlott minden, fantázia dús olvasmányt kedvelő állandó könyvtárába.”
--Books and Movie Értékelések, Roberto Mattos 

„A VARÁZSLÓ GYŰRŰJE” című besztszeller sorozat második kötete „A KIRÁLYOK MENETELÉSE”, ez a  „A HŐSÖK KÜLDETÉSÉT” (1 kötet) követi, amit ingyenesen letölthet az Amazon weboldalról! 

„A KIRÁLYOK MENETELÉSE” egy lépéssel közelebb visz minket Thor férfivé való alakulásához. Ebben a kötetben a főhős harcossá válása útján, többet megtud arról, hogy ki is ő igazán,és milyen erőkkel rendelkezik.

Börtönből való kiszabadulása után, Thor rémülten vesz tudomást MacGil király elleni újabb gyilkosság megkísérléséről. MacGil halála után, a királyságot nagy nyugtalanság szállja meg. Mivel mindenki a trónt szeretné, az uralkodóház jobban tele van mint valaha a mindennapos családi drámákkal, hatalom iránti harcokkal, ambiciókkal, féltékenységgel, erőszakkal és cserbenhagyással. A gyerekek közül egy örököst kell választanni, ezáltal az ősi Királyi Kard, az uralkodóház minden erejének szimbóluma egy új kardforgatóra talál. De mindennek hamarosan vége lesz: megtalálják a gyilkos fegyvert, és mind közelebb kerülnek a gyilkos leleplezéséhez is. Ezzel egyidejűleg, a MacGils család új megeröltetésnek lesz kitéve, mivel a McCloudok újból megtámadják őket a Gyűrűn belül. 

Thor harcol Gwendolyn’s szerelmének visszanyeréséért, de erre nincs idő: felszólítják arra, hogy készüljön fel, és vegyen részt harcostársaival együtt a Században, száz kimerítő pokoli nap, amit minden hadtest tagnak át kell élnie. Férfivé való avatásuk folyamán, a hadseregnek át kell haladnia a Szurdokon, elhagyva a Gyűrű védelmét, kilépve a Vadonba, áthajózva a Tartuvian tengeren, egészen a Ködök Szigetéig, amiről azt állítják, hogy egy sárkány őrzi. 

Visszatérnek-e majd? Túléli-e a Gyűrű a harcosok hiányát? Megtudja-e végül Thor sorsa titkát? 

„A KIRÁLYOK MENETELÉSE”, kifinomult szóösszetételével és jellemzéseivel, egy barátokról és szerelemről, riválisokról, vetélkedő kérőkről, páncélos lovagokról és sárkányokról, összeesküvésekről és politikai fordulatokról, megöregedésről és összetört szívekről, kiábrándulásról, ambícióról és elárulásról szóló, hősies regény. Becsületről és bátorságról, sorsról és végzetről, varázslatról szóló mese. A regény egy olyan fantáziavilágba vezet be minket, amit nem fogunk soha elfelejteni, érdekes és lebilincselő olvasmány minden korosztály számára. A regény megalkotásához hozzávetőlegesen 60.000 szavat használt az író. 

A 3-17. kötet szintén megvásárolható!

 “Egy szórakoztató hősies fantázia.”
—Kirkus Értékelések (ami a A HŐSÖK KÜLDETÉSÉT illeti) 

“ Valami figyelemre méltó dolog kezdete rejlik ebben a kötetben.” 
--San Francisco Könyv Értékelések (ami a A HŐSÖK KÜLDETÉSÉT illeti) 

“Akcióval tömött …. Rice regényei tömörek, az előfeltételek érdekesek.” 
--Publishers Weekly (ami a A HŐSÖK KÜLDETÉSÉT illeti) 

“Egy szellemes agyszülemény….Csak a kezdete egy ígéretes, hősies tizenéves sorozatnak.” 
--Midwest Book Értékelések (ami a A HŐSÖK KÜLDETÉSÉT illeti)

„Az ÁTVÁLTOZVA egy könyv, amely az Alkonyatnak és a Vámpírnaplóknak kíván vetélytársa lenni, és amit majd a legutolsó oldalig el akarsz olvasni. Ha szereted a kalandokat, a szerelmet és a vámpírokat, akkor ez a könyv neked szól!”

--Vampirebooksite.com

Az ÁTVÁLTOZVA az első számú kötet a #1 Legkelendőbb sorozatból, A VÁMPÍRFÜZETEKBŐL, amely tizenegy könyvet foglal magába, több mint 600 ötcsillagos véleménnyel.

Az ÁTVÁLTOZVA című könyvben (A Vámpírfüzetek első számú kötete), a 18 éves Caitlin Paine kiszakítva találja magát a szép külvárosi környezetéből – amikor az anyja újra költözik – és rákényszerül,hogy egy veszélyes New York City-i középiskola diákja legyen. Az egyetlen reménysugár az új környezetében Jonah, az új osztálytárs, aki rögtön megkedveli őt.

Mielőtt még a szerelmük kibontakozik, Caitlin hirtelen változásokat tapasztal önmagán. Egy olyan természetfeletti erő lesz rajta úrrá, ami fényérzékenységgel, és táplálkozási vággyal párosul - melyeket még önmaga sem ért. Amíg válaszokat keres a kérdéseire, addig a vágyakozása következtében rossz helyen lesz rossz időben. A szeme előtt egy rejtett világ nyílik meg, amely a talpa alatt helyezkedik el, épp a virágzó nagyváros, New York City alatt. Caitlin két veszélyes klán között találja magát, épp egy vámpírháború közepében.

Épp ekkor találkozik Calebbel, a titokzatos és erős vámpírral, aki megmenti őt a sötét erőktől. Calebnek szüksége van Caitlinre, hogy elvezesse őt a legendás elveszett ereklyéhez. A lánynak pedig válaszokra és védelemre van szüksége. Együtt kell, hogy megtalálják a válasz arra a sarkalatos kérdésre, hogy: ki volt a lány igazi apja?

Közben Caitlin két férfi között vergődik, miközben valami más is felmerül közöttük; egy tiltott szerelem. Egy fajok közti szerelem, amely mindkettőjük életét veszélyezteti, és döntés elé állítja őket, hogy mindent kockára tegyenek-e egymásért…

„Az Átváltozva egy remek történek a fiatal olvasók számára. Morgan Rice jó munkát végzett azzal, hogy egy érdekes csavart helyezett el a történetben, hogy mi minden történhet meg egy tipikus vámpírmesében. Frissítő és egyedülálló hogy, Az Átváltozva történetében megtalálhatóak a jól ismert klasszikus elemek a fiatal felnőttek természetfeletti történeteiből. Az első könyv a Vámpírfüzetek sorozatból egy lányra…egy rendkívüli lányra fókuszál! Az Átváltozva egy könnyen olvasható, de rendkívül eseménydús… Ajánlott mindenkinek, aki szeret könnyed természetfeletti románcokról olvasni. Értékelte P.G.

--The Romance Reviews

„Az Átváltozva a kezdetektől fogva megragadta a figyelmemet és nem engedte el… Ez a történet egy lenyűgöző történet, amely pörgős és eseménydús a kezdetektől fogva. Egy unalmas pillanat sincs benne.”

--Paranormal Romance Guild 

 “A VARÁSZLÓ GYŰRŰJÉBEN” az azonnali siker eléréséhez szükséges minden hozzávaló megtalálható: összeesküvések, az összeesküvésekkel szembeni ellenállás, relytély, vitéz lovagok, és virágzó szerelmek, teli összetört szívekkel, csalódással és elárulással. A regény olvasása órákig le fog kötni, kielégítve minden korosztály ízlését. A könyv mélyen ajánlott minden, fantázia dús olvasmányt kedvelő állandó könyvtárába.”

--Books and Movie Értékelések, Roberto Mattos


Első helyen álló besztszeller, több mint 500 ötcsillagos értékeléssel az Amazonon! 

Az első számú besztszeller írótól, Morgan Ricetól származó fantázia sorozat első könyve. „A HŐSÖK KÜLDETÉSE” („A VARÁSZLÓ GYŰRŰJE” című sorozat első kötete) egy kiváló kisfiú hősies átalakulását mutatja be, a Gyűrű Királyságán kívüli kis faluból származó 14 éves kisfiúét. Thorgrin, a négy gyerek közül a legfiatalabb, apja által legkevésbé kedvelt, fiútestvérei által utált, hamarosan megérzi, hogy a többiektől sok mindenben különbözik. Minden álma, hogy egy nagy harcossá váljon, beálljon a király hadseregébe, és megvédje a Gyűrűt, a Szurdok másik oldalán rejtőzködő sokféle félelmetes lényektől. Mikor eljön az ideje, hogy megpróbálkozzon bejutni a Király hadseregébe, apja megtiltja ezt neki, de a fiú nem fogadja el apja határozatát: egyedül és félelmet nem ismerve indul útnak, hogy kényszerrel hatoljon be a királyi udvarba, elismerést nyerve.

A királyi udvar viszont mindennapos családi drámákkal, az uralom iránti harccal, ambícióval, féltékenységgel, erőszakkal és csábítással van tele. MacGil király még nem választott utódot gyermekei közül, az ősi Királyi Kard, a királyság minden erejének megtestesítője még érintetlenül áll, a kiválasztott eljövetelére várva.

 Thorgrin kivülállóként érkezik, keményen meg kell küzdenie az elismerésért és a Királyi Hadseregbe való befogadásáért.

Thorgrin hamarosan rájön, hogy olyan titkos erőkkel rendelkezik, amiket még nem tud megérteni, ráébred az áldásra ami neki adatott, valamint a különleges sorsára. Minden valószínűség ellenére, beleszeret a király lányába, és amint ez a tiltott kapcsolat kivirágzik rájön, hogy erős ellenfelei vannak. Miközben erejét értelmezni próbálja, a király varázslója szárnya alá veszi, és feltárja előtte az igazat egy ismeretlen anyáról, aki a Szurdokon túl, egy távoli országban él, a Sárkányok országán is túl. 

Mielőtt Thorgrin beteljesítené válalkozását, és a régvárt harcossá alakulna, egy nehéz kiképzésen kell átmennie. E kiképzés nagyon rövid lesz, mivel nemsokára a királyi cselszövések, és ellen-cselszövések közepén találja magát. Ezek veszélyeztetik szerelmét, lealacsonyítva őt – és vele együtt az egész királyságot.

„A HŐSÖK KÜLDETÉSE”, kifinomult szóösszetételével és jellemzéseivel, egy barátokról és szerelemről, riválisokról, vetélkedő kérőkről, páncélos lovagokról és sárkányokról, összeesküvésekről és politikai fordulatokról, megöregedésről és összetört szívekről, kiábrándulásról, ambícióról és elárulásról szóló, hősies regény. Becsületről és bátorságról, sorsról és végzetről, varázslatról szóló mese. A regény egy olyan fantáziavilágba vezet be minket, amit nem fogunk soha elfelejteni, érdekes és lebilincselő olvasmány minden korosztály számára. A regény megalkotásához hozzávetőlegesen 82.000 szavat használt az író. 

JEGYZÉK: Az olvasók kérésére, a könyvet szakmailag újra szerkesztették, a jelen változat nyelvtani és nyomdahibáktól mentes. 

A 3-17. kötet szintén megvásárolható!

“Egy szórakoztató hősies fantázia.”
—Kirkus Értékelések

“ Valami figyelemre méltó dolog kezdete rejlik ebben a kötetben.” 
--San Francisco Könyv Értékelések

“Akcióval tömött …. Rice regényei tömörek, az előfeltételek érdekesek.” 
--Publishers Weekly

 “Egy szellemes agyszülemény….Csak a kezdete egy ígéretes, hősies tinédzser sorozatnak.” 

--Midwest Book Értékelések 

A DICSŐSÉG ESKÜJÉBEN (A varázsló gyűrűje 5. kötet) Thor légiós barátaival epikus küldetésbe kezd, amely a Birodalom végtelen vadonjába vezet, hogy megpróbálják megtalálni az ősi Végzet Kardját, és megmentsék a Gyűrűt. Thor barátságai elmélyülnek, miközben új helyeket fedeznek fel együtt, furcsa szörnyekkel néznek szembe, és egymás oldalán harcolnak elképzelhetetlen csatákban. Egzotikus tájakkal, lényekkel és népekkel ismerkednek meg, amelyek létezését eddig elképzelni sem tudták. Útjuk minden egyes állomásával növekszik a veszély. Minden tudásukat, képességüket össze kell szedniük, ha életben akarnak maradni, miközben követik a tolvajok nyomait, egyre mélyebbre és mélyebbre hatolva a Birodalomba. A küldetés során eljutnak az Alvilág szívébe, a pokol hét bugyrának egyikébe, ahol az élőhalottak uralkodnak, és a mezőket csontok szegélyezik. Miközben Thornak minden erejét segítségül kell hívnia, jobban, mint valaha, saját mivoltának megértésével is küszködik.

A Gyűrű Királyságában Gwendolynnak el kell vezetnie a fél királyi udvart Szilézia nyugati erődjébe, egy ősi városba, amely a Szakadék szélén található, és ezer éve ott áll. Szilézia erődítményének  különös elhelyezkedése folytán minden évszázadban túlélte a támadásokat, de még sosem kellett olyan vezér témadását visszaverni, mint Andronicus, aki milliós hadsereggel bír. Gwendolyn megtanulja, mit jelent királynőnek lenni, felvállalja a neki szánt vezető szerepet. Oldalán Sroggal, Kolkkal, Brommal, Steffennel, Kendrickkel és Godfrey-val arra készül, hogy megvédje a várost a rá váró rettentő háborútól.

Eközben Gareth egyre mélyebbre őrületbe süllyed, és megpróbál leverni egy ellene készülő puccsot: merényletet terveznek ellene Királyudvarhelyen. Erec közben az életéért küzd, hogy megmenthesse a szerelmét, Alistairt és Savariát, a herceg városát a pajzs hiányában minden oldalról betörő vad teremtményekkel szemben. Godfrey visszaesik, és újra a pohárhoz nyúl. El kell döntenie, hogy készen áll-e rá, hogy levetkőzze múltját, és azzá a férfivá váljon, amilyennek a családja szeretné.

Miközben mindannyian az életükért küzdenek, és úgy tűnik, a dolgok már nem is állhatnának rosszabbul, a történet két sokkoló fordulattal fejeződik be.

Vajon Gwendolyn túléli a támadást? Thor hazatér élve a Birodalomból? Megtalálják a Végzet Kardját?

Kifinomult világával és karaktereivel A DICSŐSÉG ESKÜJE barátok és a szerelmesek, a riválisok és udvarlók, a lovagok és sárkányok, intrikák és politikai ármánykodások, a felnőtté válás, a megtört szívek, a megtévesztés, a kitartás és az árulás epikus története. Egy mese a becsületről és a bátorságról, a sorsról, a végzetről, a varázslatról. Ey fantasy, amely olyan világba kalauzol el bennünket, amelyet sosem fogunk feledni, és amely minden korosztály és nem számára érdekes lehet. A regény 75.000 szóból áll.


©2019 GoogleSite Terms of ServicePrivacyDevelopersArtistsAbout Google|Location: United StatesLanguage: English (United States)
By purchasing this item, you are transacting with Google Payments and agreeing to the Google Payments Terms of Service and Privacy Notice.