Történelmünk Csodálatos Ereje

· Publio Kiadó Kft
4,5
2 пікір
Электрондық кітап
205
бет

Осы электрондық кітап туралы ақпарат

" Ősi tanítóink azt mondták, “az ÉLET törvénye a HITNEK a törvénye”. A hit pedig az, amit az ember gondol és valóságként elfogad. Nem szabad semmihez - a történelmünkhöz sem- búskomoran, sértően, lenézően és nem utolsó sorban érdektelenül viszonyulni.  Ha ezt teszed, akkor a pszichológiai kölcsönhatás elve alapján ez árthad neked és rajtad keresztül a családodnak, közösségednek is.

Higgy a dicső történelmünk építő, gazdagító, gyógyító, közösségformáló és összetartó erejében, egy magasabb hatalom mindenható ereje által.   Mivel tudjuk a Bibliából is, hogy kinek-kinek a hite szerint adatik. Ehhez pedig meg kell változatatni a saját történelmünkhöz való viszonyunkat. Mindenkinek meg kell találnia, saját magának kell felszínre hoznia azt a csodás lelki egyensúlyt, azt a nagyhatalmú belső ERŐT, melyhez feltétlenül hozzátartozik őseink és hőseink tetteinek igaz ismerete, elődeink őszinte tisztelete valamint a ránkhagyott szellemi hagyaték ápolása .Az emberi méltósághoz, a boldogító lelki békéhez, és az életben felemelt fővel való járáshoz  is feltétlenül szükséges Ősi Erő megszerzéséhez nyújt hát támaszt ez a könyvecske." 

Бағалар мен пікірлер

4,5
2 пікір

Осы электрондық кітапты бағалаңыз.

Пікіріңізбен бөлісіңіз.

Ақпаратты оқу

Смартфондар мен планшеттер
Android және iPad/iPhone үшін Google Play Books қолданбасын орнатыңыз. Ол аккаунтпен автоматты түрде синхрондалады және қайда болсаңыз да, онлайн не офлайн режимде оқуға мүмкіндік береді.
Ноутбуктар мен компьютерлер
Google Play дүкенінде сатып алған аудиокітаптарды компьютердің браузерінде тыңдауыңызға болады.
eReader және басқа құрылғылар
Kobo eReader сияқты E-ink технологиясымен жұмыс істейтін құрылғылардан оқу үшін файлды жүктеп, оны құрылғыға жіберу керек. Қолдау көрсетілетін eReader құрылғысына файл жіберу үшін Анықтама орталығының нұсқауларын орындаңыз.