Ingmar és Woody: 5 darab

· Noran Libro Kiadó
Ebook
416
Pages

About this ebook

1974 óta jelennek meg verses- és novellásköteteim, regényeim, most pedig itt egy drámakötet is.

Színdarabokat a kétezres években kezdtem írni. Az elsőt, amely a Hamletre építve sarkából fordítja ki Shakespeare történetét, 2007-ben a Szegedi Nemzeti Színház felolvasóesten mutatta be. Ugyanez történt a szintén 2007-ben, a Színház című folyóirat mellékleteként megjelent Ingmar és Woody című halálos komédiámmal, amelyet később Lukáts Andor színháza, a Sanyi és Aranka juttatott el a felolvasó előadásig. Annak idején Darvas Ivánnak és Kern Andrásnak szántam, de sajnos nem lett belőle semmi. Viszont kezemben van Darvas Iván 2006 júniusi levele, amelyben nyilván némi túlzással, de számomra máig nem felejthetően így ír: „Életemben nem tartottam még a kezemben ilyen fantasztikus darabot! Remek! Megkockáztatom: zseniális! Az iróniának (azaz a távoltartásnak), ugyanakkor az ábrázolt személlyel való teljes azonosulásnak ezt a különös elegyét sehol máshol nem olvastam még.” A többi néma csend, mondhatnám, de azért a Bot című dráma is megjelent a Koltai Tamás szerkesztette Színházban. És még van két másik, egészen friss. Tessék! Én türelmesen várok a világhírre.

Rate this ebook

Tell us what you think.

Reading information

Smartphones and tablets
Install the Google Play Books app for Android and iPad/iPhone. It syncs automatically with your account and allows you to read online or offline wherever you are.
Laptops and computers
You can listen to audiobooks purchased on Google Play using your computer's web browser.
eReaders and other devices
To read on e-ink devices like Kobo eReaders, you'll need to download a file and transfer it to your device. Follow the detailed Help Center instructions to transfer the files to supported eReaders.