Acerca de este libro electrónico
Kiemelnék e verses antológiából egy gondolatot, ami engem nagyon megfogott:
„Minden ecset vonás térképet fest talán
Minden szó lehet megváltás
Minden emberből egy vagyon ne feledd már
Minden szív dobban egy nagyot...mikor fáj”
Amikor elindulunk ezen az úton, még nem, de midőn már megtettünk rajta egy jó darabot, a magány árnyalta keserves évek alatt, hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy senki más nincs ennyire így. Befelé fordulunk. Befelé megyünk. És elsüllyedünk önmagunkban. Nem vesszük észre a másikat, az ugyanúgy szenvedőt. A bezártság s az elszigeteltség miatt a saját kvalitásainkat azon negatív éllel mérjük, mintha kiválasztottak volnánk, s egyes-egyedül mi volnánk csak képesek nagy gondolatokat közölni, nagyszerű formában. Pedig épp ez a gesztus vesz le a lelki minőségünkből. A gőg, a tökélyre törekvés és a kizárólagosság.
Higgyük el, létezik a magányos emberek társasága! A jóság egyszerű: adj, mielőtt kapni akarnál! A szeretet egyszerű: szeress, mielőtt kikövetelnéd a szeretetet! Az értetlenség novemberi gomolygó köde eloszlatható, ha kinyitod az elméd s a szíved mások gondolataira és érzéseire, s nem a kritika éltet, hanem a megértés.
Ha az éj minden csillaga egyszerre látszódna, világos volna az éj: ha mindenki pozitív odafordulással nézné a másikat, megszűnne minden negatív indulat.
Ilyen gondolatokkal ajánlom ezt a könyvet: legyen végre a lelkeknek egy olyan fiktív közössége, amelyben nem a magánytól szenvedünk, hanem segítjük, támogatjuk és inspiráljuk egymást.
