Az Alzheimer-kór vége: Az első eredményes program a szellemi hanyatlás megelőzésére és visszafordítására

· Kossuth Kiadó
eBook
352
Páginas

Información sobre este eBook

Magyarországon százezres nagyságrendű az alzheimeres betegek száma, ami óriási terhet jelent mind az egészségügynek, mind a hozzátartozóknak. A könyv a betegség keletkezésének és lefolyásának magyarázatán túl megelőző intézkedéseket is tartalmaz, illetve egy teljes protokollt (étrend, táplálékkiegészítők, vitaminok, ásványi anyagok) a már diagnosztizált betegség kezelésére.

„Világunk az Alzheimer-kórra figyelmeztető, rémisztő hírektől hangos: hogy gyógyíthatatlan és jórészt kezelhetetlen, hogy nincs megbízható módszer a megelőzésére, és hogy évtizedek óta kijátssza a neurológusok színe-javát…
   Nem csoda, hogy félelmünkben szinte mindenhatónak tekintjük az Alzheimer-kórt. Reménytelen helyzetnek. Ellenállónak minden kezeléssel szemben.
   Egészen mostanáig.

   Hadd mondjam el a lehető legegyszerűbben: az Alzheimer-kór megelőzhető, a hozzá társuló szellemi hanyatlás pedig visszafordítható.
   Mindazok, akiknél még nem alakult ki maga az Alzheimer-kór, de kognitív károsodást tapasztalnak, csakúgy, mint azok, akiknél már kialakult a betegség, nemcsak hogy megállíthatják, de sok esetben vissza is fordíthatják kognitív képességeik hanyatlását a protokoll alkalmazásával. Előrehaladottabb betegségnél a súlyos demenciához vezető út eddig elkerülhetetlen volt, a szakemberek semmi jóval nem tudták biztatni a betegeket. Az általam és kollégáim által kidolgozott, Alzheimer-kór elleni protokoll ezt a dogmát is a múlt homályába veti.”

Valorar este eBook

Danos tu opinión.

Información sobre cómo leer

Smartphones y tablets
Instala la aplicación Google Play Libros para Android y iPad/iPhone. Se sincroniza automáticamente con tu cuenta y te permite leer contenido online o sin conexión estés donde estés.
Ordenadores portátiles y de escritorio
Puedes usar el navegador web del ordenador para escuchar audiolibros que hayas comprado en Google Play.
eReaders y otros dispositivos
Para leer en dispositivos de tinta electrónica, como los lectores de libros electrónicos de Kobo, es necesario descargar un archivo y transferirlo al dispositivo. Sigue las instrucciones detalladas del Centro de Ayuda para transferir archivos a lectores de libros electrónicos compatibles.